Szándékos gyújtogatás okozhatott tüzet november 17-én az Izbégi sporttelepen a szentendre.hu információi szerint.
A Focisuli Bajnokság résztvevői vették észre a verseny napján, hogy ég a sporttelep öltőzője. „Háromnegyed tíz körül értem a sporttelepre, már várták a diákok. Ahogy nyitottam az ajtót, hatalmas füst fogadott. Bementem megkeresni a füst okát, és miután végigjártam az épületet, vettem észre, hogy a mellékhelyiség ablaka be van törve, és felette a tetőszerkezet izzik, füstöl. A diákokat megkértem, hogy maradjanak az épületen kívül, majd értesítettem a rendőrséget, akik kérésemre a tűzoltókat is a helyszínre hívták” – nyilatkozta Dombay Zsolt, Szentendre Város Önkormányzat sporttanácsnoka a városi weboldalnak. „Miközben vártuk a hatóságokat, egyik diák felhívta a figyelmemet arra, hogy a korábban gondnoki lakás céljául szolgáló épületrész ablakában egy ún. molotovkoktélos palack látható. Ekkor szembesültünk azzal, hogy szándékos gyújtogatásról lehet szó.”
Rendőrök és tűzoltók is érkeztek a helyszínre. A szakemberek átvizsgálták az épületet, az eljárás, a kár mértékének meghatározása jelenleg is tart.