Megalakult Pest megye közgyűlése

Megalakult Pest megye közgyűlése

Szabó Istvánt, a Fidesz-KDNP politikusát választotta elnökéül keddi alakuló ülésén Pest megye 43 tagú közgyűlése.

Pest megyében az önkormányzati választás eredményeként a Fidesz-KDNP 23, a Jobbik nyolc, az MSZP öt, a DK négy, az LMP három közgyűlési mandátumot szerzett. A korábbi ciklusban a kormánypártoknak 26, az MSZP-nek tíz, a Jobbiknak hét képviselője volt a testületben. A Pest megyei az ország legnagyobb létszámú közgyűlése.

A képviselők az alakuló ülésen átvették mandátumukat, letették az esküt, majd megválasztották a testület tisztségviselőit. 

A 2009 óta alelnöki posztot betöltő Szabó István (Fidesz-KDNP) lett a közgyűlés új elnöke (mindössze hárman voksoltak nemmel), ő váltja Szűcs Lajost, aki nyolc éven át vezette Pest megye közgyűlését. Szűcs Lajost áprilisban a Vecsés központú egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP színeiben országgyűlési képviselővé választották.

Többségi szavazással Wentzel Ferencet és Szerenka Tibort (Fidesz-KDNP) választották a testület két főállású alelnökévé.

A keddi alakuló ülésén köszöntőjében Szabó István egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy noha a dinamikusan fejlődő, 1 millió 250 ezer lakosú Pest megye fontos szerepet tölt be az országban, az egyes települések ereje és lehetőségei között még mindig nagy a különbség.