Integrált úszóverseny a V8-ban

Integrált úszóverseny a V8-ban

A hétvégén Szentendrén a V8 Uszoda és Szabadidőközpontban integrált úszóversenyt rendeznek, ahol az amatőr úszók egyéniben és csapatversenyben mérhetik össze a tudásukat. A versenyre 2 és 18 év közötti ép és fogyatékkal élő fiatalok, 19 és 99 év között szeniorok neveztek.Az esemény szombat és vasárnap délelőtt 9 órakkor kezdődik, majd a verseny végeztével a győztesek érmet, a csapatverseny első helyezettje pedig egy vándorkupát vihet haza. 

További sporthíreink:

  • A Ferencváros 32-29-re győzött az Érd HC vendégeként a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Az FTC egyedüli csapatként továbbra is százszázalékos a bajnokságban.A Szentendre Női Kézilabda Egylet csapat szombaton a Nyíradony otthonába látogat a NI/B nyugati csoportjának 10. fordulójában. A két csapat egyaránt 4-4 ponttal a 12. és 13. helyen áll a tabellán.
  • Az 500 és 1500 méteres selejtezőkből csütörtökön összesen öt magyar jutott tovább a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Szöulban zajló negyedik, utolsó állomásán.A férfiaknál a szám tavalyi világbajnoka, Liu Shaolin Sándor, illetve a junior világbajnok öccse, Liu Shaoang is gond nélkül negyeddöntőbe került, míg Burján a második fordulóban fejezte be szereplését, de szinte biztos, hogy ebben a számban is meglesz a maximális három magyar kvóta.Pénteken az 1000 méteres és a váltó selejtezőkkel folytatódik a verseny.
  • Az Alba Fehérvár győzött, az Egis Körmend viszont kikapott Belgiumban a férfi kosárlabda Európa Kupa ötödik fordulójában, szerdán.A vasiak már az előző körben biztosították a legjobb 16 közé kerülésüket, a székesfehérvári csapat a mostani sikerével pedig életben tartotta továbbjutási esélyeit.Eredmények: asic-Fit Brussels (belga)-Egis Körmend 86-64, Proximus Spirou Charleroi (belga)-Alba Fehérvár 52-74 
  • A magyar női kosárlabda-válogatott 89 ponttal 137-48-ra legyőzte Albánia csapatát a 2019-es Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában, szerdán Miskolcon.Székely Norbert szövetségi kapitány együttese az albánok előtt a litvánok elleni hárompontos idegenbeli győzelemmel kezdte meg a sorozatot.A magyar válogatott következő összecsapásait februárban játssza a selejtezőben, előbb az orosz, majd a litván csapatot fogadja.
  • Javier Mascherano, az FC Barcelona középhátvédje combsérülés miatt négy hétig nem futballozhat. A katalán klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 33 éves argentin védő a Nigéria ellen 4-2-re elveszített oroszországi barátságos mérkőzésen sérült meg, ennek ellenére végig a pályán volt. Mascherano eddig tíz tétmérkőzésen játszott klubcsapatában a mostani szezonban.
(Forrás: MTI)