Huszadik születésnapját ünnepeli idén a Művelődési Ház

Huszadik születésnapját ünnepeli idén a Művelődési Ház

Immár két évtizede számos rendezvény helyszíne a „Faluház”. Az elmúlt években különösen élénk az élet a Házban. Évente több száz programmal, mintegy száztízezer látogatóval a város lüktető központjává vált a Kós Károly Művelődési Ház. A rendezvényekre nem csak Budakalászról, hanem a kistérségből is egyre több vendég érkezik.  A jubileumi évvel kapcsolatban Benkó Attilát az intézmény vezetőjét kérdeztük. Mikor kapcsolódott be a Művelődési Ház vérkeringésébe? Milyen változások történek  azóta az intézmény életében?

Először 2010-ben dolgoztam fél évet az intézményben, akkor még a szervezeti forma Általános Művelődési Központ (ÁMK) volt. Két év kulturális területen eltöltött önkormányzati munka után 2013-ban kezdtem meg igazgatói tevékenységemet. Az eltelt három esztendő számos változással járt. Olyan intézménybe érkeztem, ahol létszámában és szaktudásban hiányos munkatársi gárda fogadott, a közművelődési programok nagyobb hányadát a külsős programok és a civilek által szervezett események adták, az épület állagmegóvásában, fejlesztésében elmaradások voltak, az eszközbeszerzés hiányos és átgondolatlan módon történt, pályázati munka a könyvtár kivételével nem történt. Három év alatt rengeteg teendőnk volt ahhoz, hogy a mostani színvonalat elérjük. Párhuzamosan számos feladatot, problémát oldottunk meg. Humán területen a hosszútávon együttgondolkodó, együttműködésre képes, lojális, egymást segítő és erősítő közösség kialakítása volt a feladat. Számos új programot indítottunk, folyamatos pályázati munkával, a mecenatúra bevonásával, új teremértékesítési koncepcióval plusz forrásokkal bővültünk, a tárgyi és épített környezet fejlesztésében, megújításában sokat haladtunk előre, eszközállományunkat kibővítettük, megújítottuk. Csipkerózsika álmából felébresztettük az intézményt és mostanra a visszajelzések tanúsága szerint elértük, hogy a városban és a kistérségben közkedvelt közösségi színtérré váljunk.

Az intézményben az elmúlt években számos felújítási munka történt. Ebből az időszakról mi az, amit fontosnak tart felidézni?

Valóban, az önkormányzatnak köszönhetően számos felújítási munka megtörténhetett, gondolok itt többek között a tetőcserére, a hátsó kertbe vezető út és támfal felújítására, új játszótér kialakítására, a kert rendezésére. Büszkék vagyunk arra, hogy pályázati úton elnyert támogatásból a könyvtárat teljesen megújíthattuk.

Hogy látja az elmúlt időszakot, mennyire vált közösségi térré a Művelődési Ház?

Elégedettek lehetünk, megelégedettek nem. A látogatók, a fenntartó, a kistérségi közművelődési szakma visszajelzései alapján jó úton haladunk, visszaigazolják az általunk megkezdett út helyességét. Számos civil kezdeményezés, művészeti csoport, állandó program keresett meg minket, hogy nálunk szeretnének otthonra lelni. Élő, lüktető, széles programkínálattal rendelkező közösségi tér alakult ki, ahová immár Budakalászon kívül a kistérségből, Pest megyéből, hazánk számos tájáról, sőt már külföldről is érkeznek látogatók.

Az idei jubileum kapcsán milyen programokkal készülnek a látogatóknak?

A húszéves születésnap végigkíséri az évet. Fesztiváljaink, nagy rendezvényeink időtartamban és kínálatban bővülnek, fotó- és plakátkiállítással adunk ízelítőt az eltelt húsz évről, születésnapi rendezvényt szervezünk, közösségi játékot indítunk, bált szervezünk, meglepetés rendezvényekkel, akciókkal jelentkezünk.

 Az idei évben milyen megszokott és új programokkal várják a látogatókat?

Az állandó programjaink, sorozataink, sporteseményeink folytatódnak, fesztiváljaink bővülnek. Új komolyzenei sorozatot indítunk Örömzene címmel, a kávézó házigazdája lesz a Hangfonó koncerteknek, színjátszókörnek adunk teret, képzőművész tábort szervezünk, bemutatkozik a Földrészek zenéje programunk, egynapos eseményeink közül néhány egy hetesre bővül, neves előadókat látunk vendégül, a kiállításaink számos területről csemegéznek, különleges programokkal is jelentkezünk pl.: Star Wars Nap, Nem létező tárgyak kiállítása, motoros börze.

Milyen tervek vannak a jövőre vonatkozóan?

Szeretnénk a játszótér második ütemét megvalósítani, további felújítási munkákat elvégezni, amelyek mind a külső, mind a belső környezetet érintik, a bankett asztalainkat lecserélni, hirdetési felületeinket megújítani, a pályázati munkánkat erősíteni, támogatói körünket bővíteni, marketing munkánkat tovább építeni, munkatársakat folyamatosan képezni, a látogatói elégedettséget folyamatosan kivívni, az elért kedvelt közösségi színtér státuszunkat megtartani, erősíteni.

A céljaink eléréséhez a körülmények adottak: alkotó munkaközösség megléte, szakmailag és anyagilag támogató önkormányzat, aktív, együttműködő civil szféra, érdeklődő lakosság.