Idén két Rotary Ösztöndíjat osztanak

Idén két Rotary Ösztöndíjat osztanak

Április 12-ig nyújthatták be pályázataikat a szentendrei diákok a helyi Rotary Club ösztöndíjára. A szervezet minden évben olyan tehetséges középiskolás fiatalok tanulmányaiban segít, akik nem feltétlenül csak az iskolai jegyeikben, hanem például hobbijukban is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

Az írásos pályázatot szakmai zsűri értékeli, de ezután egy szóbeli megmérettetés is vár a fiatalokra. Idén egy újítást is bevezettek, külön díjazzák majd a reál és humán terület legjobb indulóját, így összesen kétszer százezer forintot adnak át. A szóbeliket április végéig tartják, az eredményhirdetés pedig a jövő hónapban lesz.

Tavaly a Móricz Zsigmond Gimnázium tanulója nyerte el az ösztöndíjat, melyből egy e-könyv olvasót szeretett volna vásárolni. Beszámolónkat ITT érik el.