Rekordlétszámú bevonulás Szentendrén

Rekordlétszámú bevonulás Szentendrén

Közel 150 pályakezdő tiszt, altiszt és szerződéses legénységi állományú katona kezdte meg alapkiképzését a héten Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

A mostani 10+1 hetes alapkiképzésre érkezők az elsők, akik már már az új követelményrendszer alapján jelentkeztek, így egy háziorvosi igazolással, valamint egy tüdőszűrő vizsgálattal megkezdhetik a felkészítést, a fizikai, egészségügyi és pszichológiai alkalmasságukat csak az első héten kell bizonyítaniuk.

Ettől a változástól eltekintve minden a szokásos rendben folyt a szentendrei laktanyában: az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság munkatársainál megtörtént a bevonulók adatainak egyeztetése, az alakulatok személyügyes munkatársainál pedig megkötötték a szerződéseket. Ezt követően pedig megkapták személyi felszerelésüket.

(fotó: Bencsik Mónika hadnagy)