A városhoz közeli pszichiátriai munkaterápiás intézetben mintegy 80 gondozott él, akiknek többségét ezidő alatt senki sem látogatja. A bentlakók hétköznapjai az intézet falai között végzett munkával telnek, melyet egy kis koncerttel és süteményekkel tenne boldogabbá a Szent Ferenc Karitász Csoport.
A csoport egyeztetett az intézménnyel, ahol kiderült, hogy többek között nagyon hálásak lennének az alkalmankénti, az intézetben tartott hétvégi rövid előadásokért, közös éneklésért, zenei programokért, látogatásokért. Jelenleg a karitász csoport több zenetanár tagja dolgozik azon, hogy valamilyen hangszeres előadást is elvigyenek az intézetbe a nyár folyamán. Augusztus 2-án, szerda délután megvalósulhat az első alkalom, melyben többszólamú kompozíciók, néhány szentségi ének és az erre vállalkozó gondozottakkal együtt, -rövid betanulás után- előadott ismert népénekek fognak felcsendülni.
A koncert után a csoport tagjai süteményekkel vendégelnék meg az otthon lakóit. A felajánlott édességeket szerdán délután gyűjik össze 16.00-16.30 között a szentistvántelepi (iskola előtti) parkolóban és onnan szállítják át az eseményre.
A Szent Ferenc Karitász nemrégiben ugyancsak a pszichiátriai intézetben élők részére zoknigyűjtésbe kezdett, mely által több mint 100 pár zoknit jutattak el hozzájuk. De nagy siker övezte tanszergyűjtő akciójukat is. Összese 88.820 Ft, valamint több iskolatáska, rengeteg tollartó és sok-sok ceruza, zsírkréta, festék, hegyező, radír, füzet és más tanszer gyűlt össze. Az akciónak köszönhetően 50 rászoruló budakalászi alsós diákot iskolakezdését tudták megsegíteni.
A kép illusztráció. Forrás: tribugolosa.com
