loader
Feljelentette a szentendrei önkormányzat a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot

Feljelentette a szentendrei önkormányzat a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot

Feljelentette a szentendrei önkormányzat a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot személyiségi jogsértés miatt, amiért a város eredeti címerében látható birkát kétfarkú kutyára cserélték- írja az Atv.hu. Az önkormányzat szerint azonban a címer átdolgozása személyiségi jogokat sért, a kép pedig indokolatlanul sértő és lealacsonyító.

Verseghi-Nagy Miklós polgármester az ATV-nek azt mondta, nem tudja pontosan milyen törvényt és jogszabályt sértettek meg, de a címer, a városnak a címere az egy méltóságot hordozó objektum, illetve vizuális megjelenítés. Ezt nem lehet csak úgy megmásítani, eltorzítani, paródiát űzni belőle, tehát ezért tettek feljelentést.

Kövesdi Miklós Gábor, az MKKP szentendrei szervezetének szóvivője szerint abban igaza van az önkormányzatnak, hogy talán hiba volt a kutyát betenni a címerbe, majd hozzátette:

„én magam inkább a savköpő menyétet javasoltam, ezért jogos a felháborodásuk. Az az igazság, hogy én is fontolgatom, hogy beperlem magunkat, ezért örülök, hogy ők ezt megtették”.

A Kétfarkú Kutya Párt elnöke az ATV híradónknak azt mondta: megkezdték az egyeztetéseket a báránnyal, ugyanis szeretnének vele peren kívül megállapodni, ehhez felajánlottak számára egy két hetes írországi nyaralást és három tonna füvet.

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok