„Sokkal több mindent tudsz, mint gondolnád!”

„Sokkal több mindent tudsz, mint gondolnád!”

„Sokkal több mindent tudsz, mint gondolnád!” – véli Bartha Álmos kvízmester, aki Szentendrén is próbára teszi időnként a játékosok tudását. Finnországban és Kínában töltött tanulmányai után hazatérve alapította meg a QuizNight közösséget – tudtuk meg tőle. Bartha Álmos eredeti szakmáját tekintve megújuló energiákkal foglalkozó közgazdász. 

„Nagyon unatkoztam a főiskolai éveim alatt, szerettem volna új embereket megismerni, és az olvasmányélményeimet megosztani másokkal, ezért lettem kvízmester. Itthon korábban még nem találkoztam ezzel a műfajjal, de nagyon megtetszett, úgyhogy hazatérésem után létrehoztam.” – osztota meg stábunkkal Bartha Álmos. 

Mára már több országban, több száz versenyző játszik hétről hétre az estjein pubokban, szórakozóhelyeken élőben és online a számítógépek előtt. Két könyve jelent meg eddig, a Nagy Kocsmakvízkönyv után a Nagy Fotelkvízt is összeállította a szerző, hogy a már meglévő tudás mellett újakra is szert tehessenek a játékosok. Személyesen, online és a könyveit forgatva is tesztelheti magát, aki vállalkozik egy-egy kvízjátékra. Május 13-ig pedig még mindenki gyűjtheti a tapasztalatokat, hogy egy nagy, szellemi csatában mérhesse össze tudását egy budapesti pubban a nemzetközi bajnokság döntőjében – osztotta meg a TV Szentendre nézőivel a kvízmester. 

A Bartha Álmossal készített rövidebb beszélgetésünket megtekinthetik ma este a Szentendre MA című hírműsorunkban. Múlthét pénteki Művészváros című magazinműsorunkban pedig még több kulisszatitokra is fény derült. A műsor visszanézhető a televízió youtube-csatornáján az alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=PekVuxYKN74

 

Címkék: ,