Jövőre már a tízezres részvétel a cél a Vándortábor programban

Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos bejelentése szerint 1700 gyermek vett részt az idén elindított Vándortábor programban, amely a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és az Országos Erdészeti Egyesület szakmai segítségével valósult meg.

A kormánybiztos a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: szeretnék ezt a létszámot jövőre tízezerre emelni, egyúttal 2018-tól az erdei és a vízitúrázás mellé a kerékpározást is bevonják a programba. 

Révész Máriusz emlékeztetett: a vándortáborozások újjáélesztésével az a cél, hogy a gyerekeknek olyan élményeket tudjanak nyújtani, amelyekkel fel lehet állítani őket a számítógépek és az okostelefonok mellől, majd egy életre megszeressék a természetet. Hozzátette: idén 500 pedagógus végezte el az akkreditált túravezetői képzést, melyet ősszel tovább folytatnak. Szeretnének további 1000-2000 tanárt bevonni az oktatásba, a résztvevők 30 kreditpontot is kapnak.

"Ambiciózus terveink vannak, jövőre már szeretnénk, ha tízezer gyermek venne részt ezekben a táborokban, amelyek megszervezéséhez hatszáz millió forint támogatást biztosít a kormány a jövő évi költségvetésben" - fogalmazott a kormánybiztos, aki kiemelte: az egyhetes vándortáborokban kedvezményes összegért, mindössze 20 ezer forintért vehetnek részt a gyerekek. Megemlítette azt is, hogy a legalább tízfős tábort vezető pedagógusok napi 10 ezer forint díjazásban részesülnek.  

Ifj. Foltán László, Magyar Kajak-Kenu Szövetség vízivándortábor-programvezetője arról számolt be, hogy idén 57 vízi vándortábort szerveztek a Felső-Tisza vidékén, illetve a Szigetközben, s ezeken mintegy 1500 gyerek vett részt. A 2018-as terveket illetően megjegyezte, szeretnék elérni, hogy a pedagógusokon kívül a szülők is csatlakozzanak túravezetőként a programhoz. A következő esztendőben a Felső-Tisza, a Bodrog, a Dunakanyar, az Alsó-Duna, a Mosoni-Duna - Szigetköz vidékére szervezik a vízi vándortáborokat, s ugyanakkor különféle alternatív programokat is igyekeznek biztosítani annak érdekében, hogy a gyerekek minél jobban érezzék magukat.

Lomniczi Gergely, a tavaly 150 éves Országos Erdészeti Egyesület főtitkára elmondta, hogy a Mátrában, a Börzsönyben, a Pilisben, a Bakonyban és a Mecsekben lebonyolított erdei vándortáborokban kétszáz gyermeket mozgattak meg, akik egy hét alatt átlagban 55-80 kilométert gyalogoltak, s összesen 500 ezer lépést tettek meg. Hozzáfűzte: az idei képzésüket 300 pedagógus végezte el, akiknek a nagy része vissza is tért a táborokra, a következő tanfolyamra pedig október 4-ig lehet jelentkezni. 

Környey Balázs, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség alelnöke kifejtette: régi vágyuk teljesült azzal, hogy 2018-tól már kerékpáros vándortáborozásra is lehetőség nyílik. Tájékoztatása szerint jövőre a túrákat a Felső-Tisza környékére, Nyugat-Magyarországra - beleértve az Őrséget, a Vendvidéket és a Zalai dombságot -, valamint a jobb technikai és fizikai felkészültségű gyermekek számára az Északi-középhegységbe tervezik. A résztvevők megfelelő műszaki állapotú saját kerékpárjukkal is részt vehetnek a vándortáborozáson, de akiknek nincs ilyen, azok számára a közlekedési eszközt is biztosítani tudják.

(Forrás: MTI)