A január végén sorra kerülő heidenheimi világkupán térne vissza műtétje után Rédli András, a riói olimpián bronzérmes férfi párbajtőrcsapat tagja. A 33 éves világ-és Európa-bajnok vívó az Sportreggeli keddi adásában beszélt az októberi első válogatóversenyen olimpiai bronzérmes csapattársa, Somfai Péter elleni asszóban elszenvedett sérüléséről, s az azt követő műtétről.
"Úgy érzem, az olimpia után nem sikerült kipihennem magam, sok rendezvényen vettem részt, iskolákba jártunk élménybeszámolóra, ennek tulajdonítom a sérülést. A műtét utáni háromhetes ágyban fekvés, pihenés nagyon jólesett, ez is mutatja, hogy a szervezetem nem pihente ki az olimpia előtti hosszú menetelést, és a sérüléssel jelzett. Ha van jókor jött sérülés, akkor az enyém az" - vélekedett Rédli András, aki az olimpiai bronzérmet pályafutása csúcsának nevezte, mert kezdetben egy olimpiai érem megszerzése volt az álma.
Beszélt arról is, hogy a vívás jelenlegi generációja jó közösséget alkot, szurkolnak egymásnak, az olimpiai bajnok Szász Emese esküvőjén is együtt voltak.
"A következő nagy cél a tokiói olimpia, addig újból fel kell építenem magam. Addig valószínűleg megváltozik a csapat, Imre Géza és Boczkó Gábor helyére fiatalokat kell beépíteni. Úgy tervezem, hogy meghatározó tagja leszek a párbajtőrcsapatnak" - mondta.
Rédli András a fiatalokat tehetségesnek tartja, ugyanakkor kritikát is megfogalmazott: keményebben kellene harcolniuk, emellett a sportág iránti tisztelet és az alázat sem olyan bennük, mint a saját korosztályában.
Saját állapotáról elmesélte, mindennap gyógytornára jár, erősítő gyakorlatokat végez, már teljes mértékben terhelheti a lábát, és majdnem 90 fokig hajlik a térde. Bízik benne, hogy a jövő héten leveszik a lábáról a rögzítést.
A rutinos vívó arról is beszélt, hogy az edzői arra intik, ne siettesse, ne kapkodja el a visszatérést, és megnyugtatták, számítanak rá a jövő évi Európa-és világbajnokságon.
Forrás: mti
