loader
Ösztöndíj támogatás fiataloknak

Ösztöndíj támogatás fiataloknak

Ebben az évben is meghirdette a Budakalászi Szent István Alapítvány ösztöndíj pályázatát. A támogatást a felsőfokú tanulmányaikat folytató, jó eredménnyel rendelkező hallgatók kaphatják meg.

A Budakalászi Szent István Alapítvány 1989 óta minden évben tanulmányi pályázatot hirdet, mely a helyi rászoruló diákok anyagi megsegítése hívott életre. Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni, de a második félévi támogatást csak az eredményes első félévet igazoló diák veheti át. Az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető. A pályázat a pályázati űrlap kitöltésével és beadásával válik elbírálhatóvá. Mellékelni kell az év végi bizonyítvány/leckekönyv másolatát is. A jelentkezéseket 2014. július 15-ig várják!

A kuratórium a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, a szentistvántelepi templom kertjében tartandó városi ünnepségen hirdet eredményt és adja át az I. félévi ösztöndíjakat, illetve a támogatásokat.

A pályázati űrlap átvehető a Budakalászi, vagy Szent-istvántelepi templomban, és a Budakalászi plébánián, illetve elektronikusan igényelhető a nofre7@gmail.com e-mail címen. További tájékoztatás szintén az említett elérhetőségen kérhető! 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok