Újabb kiválósággal lett szegényebb az ország és a városunk, Budakalász. 2016. július 6-án, váratlanul elhunyt Aigner Szilárd, meteorológus, az ország egyik legismertebb televíziós időjósa. A gyászoló család szeretett volna lehetőséget adni a búcsúra mindazoknak, akik szerették és tisztelték Aigner Szilárdot, így július 18-án, hétfőn este bárki leróhatta kegyeletét a Duna-parton. A család az elhunyt fényképe mellé egy kenut helyezett ki, ide gyűlt össze a búcsú ezeregy virága. Pártai Lucia férje kedvenc evezőjét is kivitte a partra, majd a megemlékezés végén ő maga köszönte meg a családnak, barátoknak és az egybegyűlteknek az elmúlt időszakban nyújtott segítséget és szeretetet.
Szerettei mellett, egykori kollégái búcsúztak tőle. Ihász István, az Országos Meteorológiai Szolgálat vezető-főtanácsosa búcsúbeszédében elmondta, Aigner Szilárdhalálával nem csak egy közkedvelt médiaszemélyiséggel, hanem egy nagy szakmai alázattal, szerteágazó tudással rendelkező tudósemberrel is kevesebb lett a világ. Televíziós munkái országos ismertséget szereztek számára, de nem csak a közönség, hanem a szakma elismerését és szeretetét is megkapta. Fodor János, rádiós műsorvezetővel közös produkcióban dolgozott, aki kiemelte, hogy a szakmai sikerek ellenére, egy derűs, közvetlen és őszinte ember tudott maradni, akire minden helyzetben számíthatott családja és pályatársai. Az egykori nézők nevében, Suskó Margit búcsúzott.
Aigner Szilárd halálát két vérrög okozta, 70 éves volt.
