Idén is pályáztak a védett épületek támogatására

Idén is pályáztak a védett épületek támogatására

Az Önkormányzat minden évben támogatja az értékvédelem alatt álló ingatlanok karbantartását. 2016-ban 1.770.000 forint állt rendelkezésre, idén pedig 2,5 millió forintot különítettek el erre a célra.

Fontos, hogy a védett épületek értékére a felújítás során is kell vigyázni, ezért a kivitelezőnek munkavégzéskor minden esetben figyelembe kell vennie az előírt szabályokat.

A városvezetés szerint a tavalyi évben csupán két ingatlantulajdonos pályázott a támogatásra, idén már négy jelentkezőnyújtott be igénylést. A pályázat segítségével fejenként legfeljebb 500 ezer forint támogatást lehet kapni.

Forrás, kép forrása: budakalasz.hu