Megvan a Vasútsori Óvoda tervpályázatának győztese

Megvan a Vasútsori Óvoda tervpályázatának győztese

Megvan a Vasútsori tervpályázat nyertese. A felkért hat építésziroda mind kimagasló színvonalon oldotta meg a feladatot, a bíráló bizottság mégis egyhangúlag tudta kiválasztani az első helyezettet. A Zacc Építésziroda lett a tervpályázat győztese. A korábbi óvoda 1650 négyzetméteres telkére 2016-ban elkészült egy három csoportos intézmény terve. Ennek megépítésére pályázatot nyújtott be az akkori városvezetés, de azt költséghatékonyságra hivatkozva elutasították. Ám a vonatkozó magyar szabvány szerint két csoportos óvoda is csak szűkösen férne el az eredeti telken. Ezért az óvoda telkének megnövelésére lépéseket tett a város, emellett a finanszírozás lehetőségét is újra kellett gondolni, mivel településünknek nem áll rendelkezésére az építkezés több mint félmilliárd forintra becsült összege. A 900 négyzetméteres telekbővítéssel és azzal, hogy a Magyar Katolikus Egyház lesz az építtető-üzemeltető, megvalósulhat egy négycsoportos óvoda megépítése. A templomkert és a plébániaudvar is a gyermekek rendelkezésére fog állni. A templom és a közösségi ház pedig az ünnepek, a közösségi események helyszínéül szolgálnak majd. Az új intézmény nem körzetes óvoda lesz, a város teljes területéről fogadja majd a jelentkezőket úgy, hogy a gyermekek felvétele során a római katolikus vagy más vallás gyakorlása nem lesz feltétel. A város honlapján a koncepciótervek megtekinthetőek.

Címkék: ,