A Budakalászt félig elkerülő út tervezésére írt ki nyílt tendert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt, a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben...
Budakalász Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási...
Az Önkormányzat minden évben támogatja a Budakalászon működő egyházakat. A felekezetek beruházásaira idén is hárommillió forintos keretösszeget biztosított...
Még 2013-ban indult el az a munka, amely most vezetett arra az eredményre, hogy a Ford Magyarország a régiós központ szerepen túlnőve európai, illetve globális adminisztratív...
Több százezer forintos kárt okoztak azok, akik megrongálták a Duna-parton, a Duna-sétány és a Kedves utca sarkán lévő biciklis pihenőhelyet. - Írta a város...
Feloldotta a Duna- menti Regionális Vízmű Zrt. a korábban, a kánikula miatt elrendelt ivóvízkorlátozást, tekintettel az ivóvízellátó rendszer jelenlegi...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkező napokban is hőségre számíthatunk. A kánikula miatt 2018. augusztus 21-én 12 órától...
Augusztus 24–26. között rendezik meg a XIII. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivált. A rendezvény ideje alatt a MÁV-HÉV egyes járatai éjszaka is közlekednek –...
A belügyminiszter augusztus 15-i kezdőnappal kihirdette az úgynevezett tartósan vízhiányos időszakot. A vízgazdálkodásért felelős tárcavezető ezt a hidrometeorológiai...