Alapítványi bált tartott a Lenvirág Táncegyüttes

Alapítványi bált tartott a Lenvirág Táncegyüttes

Színes műsorral készült a Lenvirág Táncegyüttes idei alapítványi báljára. Az eseménynek idén is a Kós Károly Művelődési Ház adott otthont. A zenéről a Naszály zenekar, valamint Abonyi Flóra és barátai gondoskodtak.

Vajdaszentiványi táncokkal kezdődött a Lenvirág idei téli alapítványi bálja. A 45 éve alakult budakalászi táncegyüttesben amatőr néptáncosok generációi nőttek fel. Leidinger Dömötör és Markó Fruzsina vezetésével jelenleg is aktív utánpótlás-nevelés folyik, mintegy 150 fővel, több korosztályos csoportban. A táncegyüttes fenntartási költségeiben kiemelt szerepet játszik az alapítványi bál, melyet idén február 10-én tartottak a Faluházban.

A bál megnyitója után felváltva zenélt a Naszály zenekar, valamint Abonyi Flóra és barátai, akik moldvai népzenével szórakoztatták az egybegyűlteket. A Lenvirág táncoktatói moldvai, dél-alföldi, somogyi és széki táncházat tartottak, ahol az avatott és avatatlan lábak együtt lépdelhették a különböző tájak táncait. De a Bálint-napra hangolódva, páros táncra is lehetőség volt.

Az alapítványi bál nemcsak a táncegyüttes anyagi megsegítése miatt fontos a táncosoknak. "Ez az esemény mindig összekovácsolja a Levirág aprja-nagyaját" - mondta el Markó Fruzsina, a Lenvirág Táncegyüttes egyik vezetője a TV Budakalásznak. Ha ez nem lenne elég, a következő időszak is a próbákról és tanulásról fog szólni.

A Lenvirág Táncegyüttes 2018-ban is a Kós Károly Művelődési Házban tartja táncpróbáit, a csoportok órarendje elérhető az intézmény weboldalán.

Címkék: