Bolgár táncházzal kezdődött a Folk Kocsma idei évada

Bolgár táncházzal kezdődött a Folk Kocsma idei évada

Idén is folytatódik a Faluház Folk Kocsma-sorozata. A 2018-as év első rendezvényén táncházzal várták a látogatókat, a talpalávalót a Martenica Együttes szolgáltatta. A rendezvény ezúttal is sok érdeklődőt vonzott.

A bolgár kultúra és zenei világ legjavába kóstolhattak bele azok, akik részt vettek a Folk Kocsma idei első állomásán. A rendezvénysorozat tavaly is sokakat megmozgatott január végén. Nemcsak Budakalászról, de a környékről is érkeztek a mulatságra. Reich Tamás, a művelődési ház munkatársa elmondta, a tavalyi bolgár zenés est nagy sikert aratott, ezért egyértelmű volt, hogy újra meginvitálják a Martenicát a Faluházba.

A Martenica Együttes régi múltra tekint vissza. 1982-ben alakultak azzal a szándékkal, hogy elindulnak a Ki mit Tud? című televíziós vetélkedőn, amit 1983-ban meg is nyertek.  Az Együttes vezetője szerint örömmel tértek vissza Budakalászra azért, hogy egy hamisítatlan bolgár mulatsággal örvendeztessék meg a helyieket.

A Folk Kocsmáról még többet megtudhatnak ma esti híradónkból. Pénteken, a Kultúrcseppek legfrissebb adásában pedig részletesebb összeállítást is megtekinthetnek a rendezvényről.

Kép: koskarolymh.hu

Címkék: