Havi rendszerességgel folytatódnak a Szent Korona Délutánok

Havi rendszerességgel folytatódnak a Szent Korona Délutánok

Folytatódik a Szent Korona Országáért Alapítvány, Szent Korona Délutánok című szabadegyetemi előadássorozata a Kós Károly Művelődési Házban. Legutóbb február 17-én, szombaton vehettek részt az érdeklődők a programon.

A honalapítástól az államalapításig, a Szent Korona zománcképei és a Kőhegyi látomás címekkel tartották meg a Szent Korona Délutánok legutóbbi három előadását. A Faluházban már több éve fut nagy sikerrel a magyar nemzeti történelmi, ismeretterjesztő sorozat, melyet 2018-ban is folytatnak az alapítvány és az otthont adó intézmény közös szervezésében - mondta el stábunknak Dr. Varga Tibor a Szent Korona Országáért Alapítvány elnöke, az esemény állandó előadója és szerveője.

A programon nemcsak neves előadókkal találkozhatnak a résztvevők, hanem számos kiállítóval és hagyományőrző mesterrel. Ezúttal a bőrművességgel ismerkedhettek meg közelebbről a látogatók, akiket a Scythia Hungarica Hagyományőrző Egyesület elnöke, Kapinya Leila kalauzolt munkái között.

A Szent Korona Délutánokat ebben az évben is havi rendszerességgel tartják meg a Faluházban. Legközelebb március 10-én, szombaton várják a nemzeti és keresztény történelem iránt érdeklődő közönséget az alapítvány szabadegyetemi foglalkozásaira.

Címkék: