Nyolcadik alkalommal rendezett kiállítást múlt hét csütörtökön a Budakalászi Képzőművész kör, a Kós Károly Művelődési Házban. A tárlat a közösség elmúlt évének munkásságát mutatja be, minden mű egyfajta élménybeszámolóként szólítja meg az érdeklődőket.
Tájképekből, portrékból, de tárgyábrázolásból sincs hiány az idei anyagban. Az alkotók közt idősekkel és fiatalokkal, kezdőkkel és haladókkal is találkozhatunk, de a művészet iránti lelkesedés a kör minden tagjában közös.
Hosszú utat tett meg a közösség az elmúlt nyolc év alatt, attól kezdve, hogy 2010-ben egy taggal elindultak a foglalkozások – mondta el stábunknak Külüs László. A kör vezetője minden alkalommal határtalanul büszke, amikor egy-egy tanítványa sikert ér el alkotóként.
Az esten Külüs László mellett Benkó Attila, a művelődési ház igazgatója is mondott beszédet. A kiállítást Leidinger Dömötör, a Lenvirág Táncegyüttes vezetője nyitotta meg. A festményeket egészen február 23-ig lehet megtekinteni, a Faluház Galériáján.
