Online Kortárs Tánctalálkozó!

Online Kortárs Tánctalálkozó!

Két új főszereplővel debütál hamarosan az Álom-Álom című előadása a Duna Táncműhelynek. A művészei idén kicsit másként, de megtartják a Kortárs Tánctalálkozót, ahol a gyerekelőadás mellett, a 20. jubileumánál járó 10. vőlegény című darabot is láthatja a közönség. A produkciókat a TV Budakalász stábja rögzítette.

Budakalászon vették fel a napokban az Álom -Álom gyermek és a 10. vőlegény című táncszínházi előadásokat a Duna Táncműhely művészei. Az előadásokról, valamint arról. hogy idén milyen körülmények között tartják meg a találkozót az együttes művészeti vezetőjét kérdeztük.

Budakalászon vették fel a napokban az Álom -Álom gyermek és a 10. vőlegény című táncszínházi előadásokat a Duna Táncműhely művészei. Az előadásokról, valamint arról. hogy idén milyen körülmények között tartják meg a találkozót az együttes művészeti vezetőjét kérdeztük. Kevés olyan darab van, ami eljut a 20 éves  jubileumi előadásig, a 10. vőlegény ilyen, ahol az első tánckar óta, a sokadik generáció mutatja be a közönségnek, egy elképzelt legénybúcsú, beavatás pillanatait. 

Február harmadik hétvégéjén az online térben lesz látható a Táncműhely két most felvett előadása. A szerevezők és a művészek remélik, hogy hamarosan közönség előtt is bemutathatják újra a nagysikerű darabokat.