loader
Első NBI-es évére készül a Budakalász Férfi Kézilabda Club

Első NBI-es évére készül a Budakalász Férfi Kézilabda Club

Nagy erőkkel készül az őszi szezonra a város kézilabda csapata a CYEB Budakalász. A nemzeti bajnokság első osztályáig menetelő csapat már három hete felkészítő edzéseken vesz részt, hogy minél eredményesebben tudjanak helytállni az új idényben.

Július közepével elkezdte felkészülését a város kézilabda csapata, akik az edzéseken, edzőmeccseken képzik magukat az NBI-es megmérettetésekre. Új vezetőedzőjük Horváth Attila lett, aki korábban a szigetszentmiklósi csapatot vezette, ő váltja az edzői poszton Hajdu Tamást. A vezetőváltás nagy kihívás, ugyanakkor jó kezekben lesznek a fiúk – hatvankétszeres magyar válogatott, 1992-ben az év játékosa, emellett gyakorlott tréner Horváth Attila. Mellette nyolc új játékos igazolt az együtteshez, valamint néhányan az utánpótlásba. A klub idén kitűzött, elsődleges célja bent maradni a bajnokságban.

Horváth Attila interjújában azt mondta - "Az elejétől kezdve vegyesen edzünk. Ez azt jelenti az én „olvasatomban”, hogy futunk, funkcionális edzésen veszünk részt, kondizunk, és már megjelenik a labda is. 8 hét lesz a felkészülés és a 3. héten már játszunk 2 edzőmérkőzést is. Összesen 8-10 edzőmérkőzés lesz a felkészülés alatt. Sok lesz az egyéni képzés illetve rengeteg technikai-és taktika gyakorlat van belerakva a programba (...) Dolgozunk és meglátjuk, hogy mire leszünk képesek ebben a bajnokságban. Célunk, hogy a csapatból a legjobbat tudjuk kihozni, és bízunk benne, hogy ez elég lesz arra, hogy megalapozzuk magunkat az NBI-ben."

A felkészülés alatt több edzőmérkőzés is vár a fiúkra, elsőként a régi rivális Vác otthonába utaztak a fiúk, augusztus 5-én, pénteken pedig az FTC csapata látogatott Budakalászra.

 

Az edzőmeccsek időpontjai a következőképpen alakunak:

 

  • Augusztus 10. CYEB Budakalász – Dabas 18:00
  • Augusztus 12. CYEB Budakalász – Cegléd 18:00
  • Augusztus 16. CYEB Budakalász – Topolcsány 18:00
  • Augusztus 19. FTC – CYEB Budakalász
  • Augusztus 23. Tatabánya – CYEB Budakalász 17:00
  • Augusztus 26. Cegléd – CYEB Budakalász
  • Augusztus 31. Dabas – CYEB Budakalász 18:30
  • Szeptember 2. CYEB Budakalász – Komló 18:00

 

Az első bajnoki mérkőzésre szeptember 7-én, szerdán 18:00 órakor rögtön a TELEKOM Veszprém otthonában kerül sor.


Fotó: budakalaszfkc.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok