loader
Hétvégén Szeged ellen játszik a CYEB Budakalász

Hétvégén Szeged ellen játszik a CYEB Budakalász

Nem vallott szégyent a Budakalász a címvédők ellen, hiszen mindössze kilenc gólos különbséggel maradtak alul Veszprém együttesével szemben. Szeptember 17-én, szombaton este 6 órától már hazai pályán bizonyíthatja a csapat, hogy kezdőként is megállják a helyüket, Szegedet fogadják a fiúk az Omszk Parkban lévő Budakalászi Sportcsarnokban.

Érdekesség, hogy a jelenlegi játékoskeretben szerepel a Szegedről érkezett világbajnoki bronzérmes spanyol Roberto Parrondo, aki így nyilatkozott a legutóbbi meccsen: „Sok és nehéz munkát végeztünk, napról napra jobbak leszünk.”

Hajdu Gábor a Budakalász Férfi Kézilabda Club elnöke elmondta, hogy bár nem szeretne feltételezgetésekbe bocsátkozni, ugyanakkor azt gondolja, minden esélye meg van a CYEB Budakalásznak, hogy az idény végére az első 10-ben végezzenek, de a vezetőség első sorban a bennmaradást tartja szem előtt.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok