Újabb hiba a szentendrei hév vonalán

Újabb hiba a szentendrei hév vonalán

A szentendrei HÉV biztosítóberendezéseit tároló termet kell helyrepofozni, a beázások ugyanis óriási üreget vájtak bele. A Sziget fesztivál után újabb többnapos forgalomkorlátozásra kell készülni. A beázás okának feltárásához elbontották a terem feletti álmennyezetet, illetve az alatta található csapadékvíz-elvezető rendszert, ekkor vált láthatóvá a korábbi beázások miatt jelentősen károsodott szerkezetrész.

A BKK azonnal elrendelte a jelfogóterem védelmét, ami azt jelenti, hogy ideiglenes falat építettek köré. A szerkezet feltárása és a szükséges javítás tervezése július 17–24. között történt. Ezzel azonban még nem hárították el a bajt, ahhoz napokra lesz szükség és ezt kizárólag HÉV-pótlás mellett lehet elvégezni. A javítást a BKK tervei szerint augusztus végén, a Sziget fesztivál után végezhetik el.

 „A szükséges intézkedésekről augusztus elején dönt a kivitelező közreműködésével a BKK és a BKV. Az utasokat érintő forgalomkorlátozásokról a BKK ezt követően azonnal tájékoztatást ad.”