loader
November végéig biztosítja a VSZ NZrt. a hulladékszállítást Szentendrén

November végéig biztosítja a VSZ NZrt. a hulladékszállítást Szentendrén

Megérkeztek a szemétszámlák több háztartásba.

Sürgősségi indítványként tárgyalták a városvezetők, a hulladékelszállításával kapcsolatos napirendet, miszerint eredménytelen volt a korábban kiírt közbeszerzés. November végéig van érvényes szerződése a városnak, a VSZ NZrt-vel a hulladékszállításról, hangzott el a legutóbbi Képviselő – testületi ülésen, október 12-én.

Verseghi-Nagy Miklós polgármester a napirend ismertetésében elmondta, eredménytelen volt a közbeszerzés, nem adott ajánlatot az az egy közbeszerző, aki elindult a pályázat első fázisában. A városvezető azzal egészítette ki a tájékoztatást, hogy a Nemzeti Hulladék Kezelési és Koordinációs Vállalattal beszélik meg a jövővel kapcsolatos következő lépéseket.

Novemberig van szerződése VSZ NZrt.-nek, addig mindenképpen megoldást kell találni a hulladék elszállítására. – mondta a polgármester. Hozzátette, sajnálatos módon biztossá vált, hogy nem a közbeszerzési eljárással oldódik meg az ügy.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok