Veszélyes hajszárítók

Veszélyes hajszárítók

Az elmúlt egy évben ellenőrzött hajszárítók kétharmadánál talált súlyos hibát a fogyasztóvédelem, a nem megfelelő termékeket kivonják a forgalomból - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

A laboratóriumi vizsgálatok során 10 féle termékből hét bizonyult balesetveszélyesnek. A nem megfelelő védelem miatt a készülékek egy részénél a burkolat meglágyulva deformálódott, kigyulladt és sok esetben csak poroltóval volt megelőzhető, hogy sűrű, mérgező füst kíséretében elégjen - közölte az NFH.
A hatóság elrendelte, hogy a nem biztonságos hajszárítókat vonják ki a forgalomból.
A tájékoztatás szerint sok készülék esetében tapasztaltak gyenge hővédelmet, illetve voltak olyan hajszárítók is, amelyekbe egyáltalán nem építettek be erre szolgáló alkatrészeket. Ezért ezek burkolata a túlzott hő hatására deformálódik, elolvad és meg is gyulladhat.
Sok esetben az elektromos vezetékezés és a szerkezeti kialakítás is eltért a jogszabályokban előírtaktól, és olyan hajszárító is volt, amely a feltüntetett 1800 wattos teljesítménynek még a felét sem produkálta - közölte a fogyasztóvédelem.