Adventi ÖKO programok a Skanzenban

Adventi ÖKO programok a Skanzenban

Adventi ÖKO programok a hétvégén, a Skanzenban kicsiknek és nagyoknak

A szentendrei Skanzenben minden a közös családi, karácsonyi készülődésről szól. Az ÖKO programok keretében kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínálnak szórakoztató elfoglaltságot. Míg a hagyományos konyha kemencéjében ízletes karácsonyi sütemény sül, addig az ünnepi asztalra bárki elkészítheti saját adventi koszorúját, amelyet természetes alapanyagokból gyártott díszekkel dekorálhat. Jézus Krisztus születésének közeledtét és egyben a napok múlását papír adventi kalendárium mutatja.


Advent idején a templomokban hajnalban rorátékat, vagy más néven angyalmiséket tartanak, ez idő tájt pedig régen falun ellépték az utcákat a kántálók, szentcsalád-járók és betlehemesek. Ezt a szép hagyományt eleveníti fel a Lajta Néptáncegyüttes, akinek tagjai december 7-8-án minden házba bekopognak és termékenység-, bőségvarázsló népszokásokat mutatnak be: lucázást, betlehemezést, bölcsőcskézést.