Kóstolj bele a tavaszba! címmel április 22. és 24. között a Föld, a Tájházak és Szent György napjához kapcsolódva kirándulással, természetjárással, szabadtéri eseményekkel egybekötött gasztroélményeket kínál a Magyar Turizmus Zrt. - olvasható a társaság közleményében.
Glázer Tamás, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese pénteken a szentendrei Skanzenben tartótt sajtótájékoztatón elmondta, míg a tematikus év nyitánya, a Torkos Csütörtök elnevezésű akció már tizenegyedik születésnapját ünnepelte, a „Kóstolj bele a tavaszba!” akció- és programsorozatot először szervezték meg.Hozzátette: Idén április 21. és 24. között mindenkit kirándulásra és természetjárásra buzdítanak, amit szabadban főzéssel is kiegészítenek. Rámutatott, a Magyar Turizmus Zrt. speciális program- és szállásajánlatokat gyűjtött országszerte, amelyek között mindenki megtalálhatja az érdeklődéséhez és ízléséhez illőt.
Péntek, szombat, vasárnap: Föld napja, Tájházak napja és Szent György-nap
Három környezetbarát és hagyományőrző esemény, illetve jeles nap is kapcsolódik a „Kóstolj bele a tavaszba!” programsorozathoz: a Föld napja, a Tájházak napja és a Szent György-nap.
Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a skanzen egyfajta közvetítő szerepet tölt be. Kiemelte: a megújult skanzen már régóta sokkal több, mint régi épületek, tárgyak bemutatása, hanem életminőség-javító tudást próbál átadni a 21. század emberének.
Bereczki Ibolya, a skanzen főigazgató-helyettese, a Tájházszövetség elnöke emlékeztetett arra a kezdetektől deklarált törekvésükre, hogy a tájházak ne csak épületet, gyűjteményt, kiállítást jelentsenek, hanem közösségteremtő és közösségi helyszínek is legyenek.
Felidézte: a Tájházak napja 2013-ban indult és szorosan kapcsolódik április 24-hez, Szent György napjához. Az egész Kárpát-medencében, de Európa-szerte is erős a Szent György-kultusz, szerepe nemcsak a művészettörténetben, művelődéstörténetben, hanem a néprajzban és a népi hagyományokban is nagyon fontos. Segítő szent volt, elsősorban a pásztorhagyományokhoz kötötték.
Bereczki Ibolya elmondta még, hogy az idén csatlakozott mintegy ötven tájház saját gasztronómiai kínálatot is nyújt, a rendezvények egyszerre szólnak a település saját közösségéhez és a betérő látogatókhoz.
Forrás:mti.hu
