Szentendrei Szerb Búcsú idén augusztus 18-19-án lesz

Szentendrei Szerb Búcsú idén augusztus 18-19-án lesz

A Szentendrei Szerb búcsú idén augusztus 18-19-án kerül megrendezésre.

A
z egyházi ünnep mellett az új szőlő megszentelése is központi eseménye a rendezvénynek, hiszen ettől függ az évi bő termés. Az ünnepre gasztronómiai vásárral, koncertekkel -többek között a Kolo, a Guča Partyzans Brass Band fellépésével-, táncházakkal, késő estébe nyúló kólózással is várjuk a látogatókat. 

A rendezvény alkalmat kínál arra, hogy jobban megismerhessük a szerb népszokásokat, népviseletet, táncokat, autentikus szerb zenekarok tolmácsolásával. A Dunakorzón felállított gasztronómiai vásárban hagyományos szerb ételekkel, italokkal ismerkedhet a látogató.

A Krisztus színeváltozásának ünnepére szentelt „Preob­razsenszka" templom búcsúja a XVIII. század folyamán egyben Szentendre város legjelentősebb ünnepe volt. Az ortodox egyházi hagyomány szerint ezen a napon történik az új szőlő felszentelése, amely évszázadokon keresztül nagy jelentőséggel bírt a szőlő és bortermelő szentendrei lakosok körében. A búcsú központi legfonto­sabb része az ünnepi istentisztelet, majd a liturgiát követő délutáni vecsernye, valamint a templomkertben megrende­zésre kerülő népi mulatság, zene és tánc. Hagyományosan a vecsernye után az egyházközség borral kínálja a temp­lomkertben egybegyűlt vendégeket.

Szentendrei Szerb Búcsú
2017. augusztus 18-19.

Duna-korzó, Lázár cár tér

 

Augusztus 18. péntek

19:00 Zenél a Pyrgos Görög zenekar; a koncertet követően táncház

21:00–23:00 Bemutatkozik a Belgrádi Szerb Néptáncegyüttes és zenekara a Talija Art Co; a műsort követően tánctanítás és táncház

 

Augusztus 19. szombat

10:00 Ünnepi istentisztelet - Preobrazsenszka templom

12:30 Fellép a „Branko” Szerb Néptánccsoport,Niš, Szerbia

13:30 Műsort ad az Újvidékről, Novi Sad-ből érkező énekkar „Zvuci s kamena” énekkar

14:30 Fellép a Belgrádi Szerb Néptáncegyüttes és zenekara, a Talija Art Co

16:00 Vecsernye az új szőlő felszentelésével

A Vecsernyét követően kötetlen program, zene és tánc, a templom kertjében.

19:00 Tamburán és tangóharmónikán játszik a Döbrönte Eredics Duo (Döbrönte Petra és Eredics Vince) és a ViGaD Trió (Zetalaki Dániel & Gáspár és Eredics Vince)

Felkészítő tanár: Eredics Gábor

20:00 Zenél a Kolo zenekar

22:00 Koncertet ad a Guča Partyzans Brass Band

23:00 –02:00 Zenél a Kolo zenekar

A rendezvény ingyenes. 




Augusztus 20.

Duna-korzó, Lázár cár tér

színpad:

11:00 Kakaó koncert

13:00 Zenél a Kecskés Együttes

14:30 Babra koncert

16:30 Városi ünnep: államalapító Szent István ünnepe

Sebő együttes műsora

Verseghi-Nagy Miklós polgármester ünnepi beszéde

Csillagszeműek Táncegyüttes fellépése

Szentendre Város Díszpolgára cím és a Pro Urbe Emlékérmek átadása

Szigethy Ildikó meséje a Paraszt Bibliából

Ökumenikus kenyér szentelés

19:00 Fellép az Mc Masters zenekar

21:00 PASO – Pannonia Allstars Ska Orchestra

22:30 Tűzijáték

20:00 A Szentendrei Teátrum és Nyár keretében koncertet ad Boban Marković Orkestar, a világhíres szerb trombitaművész. A belépődíjas előadás a Városháza udvarán kerül megrendezésre.

 

  

kísérő programok:

10:00–18:00 Magyar Hagyományőrző Faművesekbemutatója és kreatív családi játszóház

11:00–20:00 Szittya Pita Kenyérsütő Játszóház

14:00–19:00  Kontyoló és Pingáló / Karzat SzínházHajfonás régi szokás szerint és testfestés autentikus magyar hímzésmintákkal

18:30 Új Szentendrei Kamarazenekar ünnepi koncertje - Fő tér

A rendezvény ingyenes.