Végre egy konkrét kiállítás! címmel Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit képzőművészeti gyűjteményéből látható válogatás szerdától Szentendrén a MANK Galériában - közölté a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A szerdán nyíló tárlaton a magyar és nemzetközi művekből álló képzőművészeti anyag geometrikus és konkrét műveiből láthat a közönség válogatást.
Az ismertető szerint a Szöllősi-Nagy-Nemes Gyűjtemény története az 1960-as évekig nyúlik vissza, amikor a gyűjtők zömében az Európai Iskola művészeinek kisebb munkáiból vásároltak. A kollekció gyarapodása a házaspár Párizsba költözésével 1989 után gyorsult fel. Ekkor a 20. században Franciaországban élt magyar művészek még fellelhető munkáit igyekeztek összegyűjteni, nem sokkal később már az ott élt vagy élő magyar fotóművészek munkásságára is felfigyeltek.
Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit a műgyűjteményen keresztül a magyar és (francia) magyar képző- és fotóművészeti híd felépítéséhez szeretett volna hozzájárulni, amelynek körüljárásához, valamint a kapcsolódási pontok és azonosságok feltárásához magyarországi művészek alkotásaiból is vásároltak.
Az 1990-es években a gyűjtés koncepciója fokozatosan átalakult és koncentrálódott. A konstruktív-geometrikus-konkrét művészet került a gyűjtemény fókuszába, kiegészítve immár az egyre bővülő nemzetközi kitekintéssel: elsősorban a francia geometrikus absztrakció művészei, később a svájci geometrikus iskola képviselői, a német és a holland konkrétok, valamint a latin amerikai geometrikus alkotók munkáiból válogattak.
A kollekció 2014 végén végleg hazatért. A gyűjtemény kisebb szegmense, a fotógyűjtemény 2017-ben három különböző kiállításon mutatkozott be Budapesten.
Az október 8-ig látható kollekció a franciaországi Angers-ban (2002), valamint a szentendrei Művészet Malomban (2004) rendezett gyűjteményes bemutatkozók után látható a MANK Galériában.