A rendőrség, így a Szentendrei Rendőrkapitányság számára is fontos az utánpótlás, ezért a kapitányság 2017. február 8-án nyílt napot tartott a rendőri hivatás népszerűsítése érdekében. A szentendrei Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola végzős diákjai látogattak el kapitányságra, hogy megismerkedjenek a rendőri munkával, a rendészeti iskolákba való jelentkezés feltételeivel.
A megjelent fiatalokat Kovács László r. ezredes kapitányságvezető a nagyteremben fogadta és köszöntötte. A fiatalok betekintést nyertek a kapitányság szervezeti egységeinek felépítésébe, működésébe és személyes élménybeszámolók keretében is meghallgathatták, hogy miért jó rendőrnek lenni.
A tájékoztatón a rendőri életpálya előnyeit, a szakma szépségeit, a felvételi követelményeket egy jó hangulatban eltöltött tájékoztató keretében hallgatták végig a diákok.
A megjelent középiskolások számára Herdics Antal r. őrnagy, a közlekedésrendészeti osztály alosztályvezetője, a kapitányság udvarán a sebességmérő eszköz használatáról tartott tájékoztatást.
A diákok a bűnügyi technikai alosztály munkájába is betekintést nyerhettek, a bűnügyi technikus megmutatta, hogy hogyan veszünk le ujjnyomatot, összességében hogyan is történik egy nyilvántartásba vétel.