Polgári engedetlenség és antiszemita feliratok a szentendrei Turul szobornál

Polgári engedetlenség és antiszemita feliratok a szentendrei Turul szobornál

Tiltakozáshullám bontakozott ki Szentendrén, a sok vitát kiváltott, teljes körű engedélyekkel nem rendelkező, most mégis épülő turul szobor körül. Péntek délután egy aktivista akadályozta meg az illegális munkálatokat, minek következtében estére antiszemita üzenetet megfogalmazó transzparens hirdette a helyszínen: „Akit zavar a turul szobor, költözzön Izraelbe! Magyarország a mi hazánk! Isten áldd meg, a magyart!"

Az ElevenEmlékmű és az Eleven Emlékmű Szentendrén csoport aktivistája (aki korábban az Eleven Emlékmű Szentendrén csoport által, a turul ügyben kezdeményezett, nyilvános, köztéri, társadalmi párbeszédet1 is moderálta) a turult tartani hivatott, éppen épülő oszlopra mászva akadályozta meg a szoborállításimunkálatokat2 2016. június 25-én, péntek kora délután. Az építkezők rendőrt hívtak, akik az igazoltatást követően végül nem állították elő a tiltakozó aktivistát, aki csak azt követően mászott le a szobor talapzatról, hogy az építők elhagyták teherautójukkal a helyszínt.

A héten ez már nem az első tiltakozó akció. Helyi lakók levélben3 fordultak a polgármesterhez, amelynek legfontosabb üzenete, hogy közös, nyílt, lakossági fórumon szeretnék megbeszélni a turul ügyét. 2016. június 22-én, szerda este Szapu Dániel intermédia művész és környékbeli lakók egy fény installációt állítottak fel az előző napok illegális turulépítő előkészületeinek nyomainál.

A pénteki, polgári engedetlenségi akciót követően, amely szintén a helyi lakók támogatásával valósult meg, este valaki, feltehetően a turullal szimpatizálók egy tagja, antiszemita üzenetet helyezett el a szobortalapzaton: „Akit zavar a turul szobor, költözzön Izraelbe! Magyarország a mi hazánk! Isten áld meg, a magyart!"

A szobor avatási ünnepségét július 2-ra hirdette meg a Konzervatív kör, melynek részletes programját a háttéranyagok között találja.5

Az ügy előzményei

A Szentendrei Nemzeti Konzervatív Kör évekkel ezelőtt Páljános Ervint kérte fel, hogy készítsen számukra turul szobrot. A művész közel ötmillió forintos tiszteletdíját szentendrei adakozók adták össze. Az elkészült szobor azóta Holló István, a Jobbik helyi képviselőjének kertjében áll. A turul szobor felállításáról 2013-ban, egyöntetű támogatással döntött a kormánypárti többségű, helyi képviselőtestület, a Jobbik színeiben bejutott, akkorra már független, Magyar Gárda-alapító, korábbi kisgazda Filó András kezdeményezésére. A szobor helyét akkor a város déli részén, a belváros bejáratánál jelölték ki. Az akkori polgármester, Dietz Ferenc azt mondta: „az Árpád-kopjafa és a Trianoni emlékmű után most a turul szobor felállítása megint fontos lépés a város életében", 2014 őszén megválasztott utóda, Verseghy-Nagy Miklós és a város alporgámestere, Gyürk Dorottya azonban másképp gondolkoztak a turulról, így nem kerülhetett az eredetileg megjelölt helyszínre a szobor. 2015 tavaszán indult egyeztetés a képviselőtestületben arról, hol kerüljön kijelölésre a szobor új helyszíne. A turul ügyet akkor a képviselőtestületben facilitáló Holló István, a Jobbik képviselője több felajánlást is kapott az önkormányzattól a helyszínt illetően, amelyek közül a forgalmas Sztaravodai út és a 11-es út kereszteződésében található zöldterület nyerte el leginkább a turul-állítók tetszését.

Mivel a szentendrei turul szobor állítás története a jelenlegi helyszín kijelöléséig teljességgel nélkülözte a lakossági párbeszédet, az Eleven Emlékmű Szentendrén csoport 2015. szeptember 26-án nyílt lakossági fórumot szervezett, amelyen a turult támogatók és ellenzők is részt vettek.1

Az új helyszínen nem kezdődhettek meg egyből a szoborállatási munkálatok, ugyanis a turul miatt át kell helyezni egy magasfeszültségű vezetéket, aminek becsült költsége 3-4, de akár 10 millió forint is lehet. Mivel eleddig ez nem történt meg, a turul jelenlegi kihelyezése életveszélyes is lehet akár, s vélhetően ennek okán hiányoznak a végleges engedélyek.

Az ügy további érdekessége, hogy a turul jelenlegi helyszínéül szolgáló területre eredetileg a most még a Református Egyház közeli épületén található GSM és tetra adótornyot kívánta áttelepíteni az önkormányzat, ami miatt szintén l kellett volna vezetni a felsővezetéket.  Egy lakossági fórum múlt év márciusában egyöntetűen elutasította az adótorony itt történő felállítását. Az önkormányzat látszólag visszalépett, de az elmúlt hetekben világossá vált, hogy torony helyét mégis ebben a lakókörzetben jelölték ki, mégpedig az Idősek Gondozó Intézete kertjében. Mint utóbb kiderült, ezt Holló István, a Jobbik képviselője, a Turul Szoborért Alapítvány elnöke javasolta a képviselőtestületnek. Az adótorony idetelepítésével kapcsolatban a Zúzmara Utcai Lakóközösség szervezett átfogó tiltakozást. Őket nem a turul szobor zavarja, hanem az a helyzet, hogy az idetelepített adótorony miatt a Magyar Telekom 4 millió forinttal támogatja a turul beruházás kapcsán felmerülő területrendezés költségeit, a polgármester pedig egészségvédelmi intézkedésnek állítja be a felsővezeték áttelepítésének ügyét, pedig a négymillió forint nem egészségvédelemre fordítódik, hanem a turul szobrot körvevő park biztonságossá tételére. 

Forrás: sajtóközlemény Eleven Emlékmű Szentendre 
Foto: Kubatovics Áron