Fiatal, szóló énekesként is sikeres művészek, egy ütős hangszer, ismert magyar underground zenekarok slágerei, ez az alig három éve alakult Budapest Voices. A tizenkét énekesből álló formáció február 18-án városunkban is fellépett a Pest Megyei Könyvtár színháztermében, ahová szép számmal érkezett a műfajt kedvelő szentendrei közönség, akiknek felcsendültek a Cd-ről már jól ismert Tankcsapda, Quimby, Péterfy Bori, PASO, Magashegyi Underground és a Kowalsky meg a Vega átdolgozások.
A Budapest Voices eddig két albumot jelentetett meg, mindegyiket különleges módon csomagolva az a cappella stílust kedvelő közönségnek. Első Cd-jükön, nagy sikert aratott az első feldolgozás a Tankcsapdától az Adjon az ég kezdetű daluk, amit Szentendrén is hallhattak az érdeklődők. A tizenkét fős formációhoz időnként vendégénekesek is csatlakoznak, de többen állandó tagjai a kórusnak.
Aki a szentendrei előadásról lemaradt, a közeljövőben a fővárosban és több vidéki településen is hallhatja az a cappella együttest, a Budapest Voices-t.
