100 millió forintból készült el a Kőzúzó utcai sporttelep felújítása

100 millió forintból készült el a Kőzúzó utcai sporttelep felújítása

Október 4-én szombaton 14 órától avatták fel a TAO pályázatból felújított Kőzúzó utcai focipályát a Szentendre VSE -Csobánka mérkőzéssel.

Minden nyereséges, társasági adót fizető magyar vállalkozás adhat támogatást a látványsportágak egyesületeinek. A támogatás összege vállalkozói tevékenység érdekében felmerült költségnek, rendkívüli ráfordításnak minősül, így nem növeli meg a társasági adó alapját. A támogatáshoz un. kiegészítő támogatás kapcsolódik, amellyel további források kerülnek a labdarúgásba. Tavaly kezdődtek a munkálatok a Kőzúzó utcai pályán. Párhuzamosan újították fel az épületet és annak környékét, illetve a focipályát.

Az idén 10 éves a Dunakanyar Se, így erre a jubileumra különösen szép ajándék volt a 100 millió forintból megvalósuló felújítás. Újrafüvesítették és öntőrendszerrel szerelték fel a labdarúgópályát, mely mögött egy domblelátót alakítottak ki. Körbekerítették az egész létesítményt, emellett felújították az öltözőépületeket, melyek előtt térburkolatot kapott a terület. Emellett 3 kisbuszt is vásárolt az egyesület szintén TAO-s pénzből.

A pályaátadón jelen volt Dunai II. Antal olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző, sportvezető, aki néhány cselt is bemutatott a fiatal focistáknak. A megnyitón részt vett a Magyar Futball Akadémia általános igazgatója Herczeg Vince is.

Az ünnepélyes pályaavatón Dr. Török Balázs Szentendre alpolgármestere elmondta, hogy nagy szüksége van városunknak ilyen színvonalas sportközpontra.

Az ünnepélyes pályaavatóra a belépés ingyenes volt, sőt a szervezők vendégül láttak mindenkit egy italra és egy tál finom bográcsgulyásra. A köszöntők után kezdődhetett a Szentendre – Csobánka bajnoki mérkőzés, mely 13-3-as hazai győzelemmel végződött. A fejlesztés nem fejeződik be a Kőzúzó utcai sporttelepen, a jövőben többi között szeretnék még rendbe tenni a domblelátót is.