A Férfi Felelősség Fája a Czóbel parkban

A Férfi Felelősség Fája a Czóbel parkban

Elsőként Szentendrén ültették el a Férfi Felelősség Fáját, 2017. október 30-án a Czóbel parkban. A faültetéssel Szentendre is csatlakozott ahhoz a nagyszabású, egész Kárpát-medencére kiterjedő akcióhoz, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a férfiak családi és társadalmi felelősségvállalásának, értékközpontú példamutatásának fontosságára.

Magyarország legnagyobb férfiközössége, a több mint százezer főt számláló Férfiak Klubja szervezésében idén ősszel 25 facsemetét ültetnek el a mozgalomhoz csatlakozó településeken. A Férfiak Klubja 2013 óta dolgozik azon, hogy a családok megerősítése és az erkölcsi alapok helyreállítása, a férfi és nő szövetségének megerősítése által társadalmi változást érjen el. Olyan változásért tesz, amely a válások számának csökkenését, az emberi együttműködés társadalomformáló értékeinek továbbadását, egy egészséges közösség újrateremtését, az elkövetkező generációk élhetőbb életét alapozza meg.

A kampány nyitórendezvényére, az első fa elültetésére Szentendrén került sor. A Férfi Felelősség Fája a Czóbel parkban kapott helyet, melyet október 30-án Verseghi-Nagy Miklós polgármester, Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója és Benes Edvárd, a Szentendre Barátai Egyesület elnöke ültetett el. A parkba egy diófa került, jelképezve a család társadalmi fontosságát, hiszen a régi mondás is így szól: „a diófát az ember nem magának, hanem az unokájának ülteti”.

Az ünnepi eseményen Bedő Imre a férfiak felelősségét hangsúlyozta: „Az elmúlt 50 év olyan társadalmi változásokat hozott, ami a férfiakat észrevétlenül a munkahelyeikre szorította vissza. Ma már majdnem természetes, hogy ott jelen kell lenni, és úgy érzékeljük, hogy férfiként sokszor alábecsüljük a családi jelenlétben való felelősségünket. Azt szeretnénk, hogy a férfiak figyelmét felhívjuk arra, hogy stratégiai fontosságú részt venni a gyerekek nevelésében, az erkölcsi alapok megújításában. A legfontosabb, amit örökíteni tudunk a gyerekeinknek: a férfi-nő együttműködése, amit meg kell tudnunk mutatni otthon abban a néhány órában, ami ma rendelkezésünkre áll. Ma a kétkeresős modell kényszere hat a családokra, az otthoni életünk beszorult három órába. Egyáltalán nem mindegy, hogy ebben az időben a családi, otthoni létünkkel, feladatvállalásunkkal, cselekvésünkkel meg tudjuk mutatni, hogyan működik együtt férfi és nő, hogyan tudja újra és újra megújítani kapcsolatát. Ez a záloga a »családképességnek«. A férfiak kikerültek a családokból, elhagyták a pedagóguspályát, a válások aránya 65-70 százalék fölé kúszott. Feladatunk, a férfi-nő szövetség mintájának megmutatása, s ehhez minőségi időt kell töltenünk otthon. Ezért írtuk az elültetett fa mellé a táblára a Férfi Felelősség Fájának üzenetét: »A jövő otthon épül«.”

Benes Edvárd, a tavaly márciusban alakult Szentendre Barátai Egyesület elnöke kiemelte köszöntőjében, hogy lokálpatrióta, családcentrikus egyletük számára nagyon fontos a férfi-nő, apa-fiú, anya-lánya kapcsolat, a család egysége, ami nem csak mottójukban, de céljaikban és rendezvényeikben is kiemelt helyet kap, ezért csatlakoztak a nemes akcióhoz.

(forrás: onkormanyzat.hu)