Lux Julianna és Bartha Perla: Telepi Színjátszók Nagyszalontán

Tavaly év végén a színjátszó csoport záró buliján Etelka néni elmondta nekünk, hogy ha szeretnénk, megpályázhatunk egy utazást egy erdélyi gyermekotthonba, ahol előadhatnánk az idei színdarabunkat nehéz sorsú gyerekeknek. Persze, egyből mindannyian igent mondtunk.

Amikor év elején, szeptemberben kiderült, hogy elmehetünk, és pár hét múlva már indulunk is, nagyon izgatottak lettünk, és már el is kezdtünk mindent beszerezni az útra. Összeállítottunk egy cipős doboznyi ajándékot a gyerekek részére, továbbá mindenféle játékkal, kézműveskedéssel  is készültünk.

Amikor megérkeztünk az otthonba, mindannyian nagyon izgultunk, hogy az itt lakók hogy viszonyulnak majd hozzánk, és hogy fogunk tudni velük összebarátkozni. Ám minden aggodalmunk elszállt abban a pillanatban, ahogy kiléptünk a buszból, mert mosolygós, integetős, barátságos kisgyerekek fogadtak bennünket, akik már hívtak is minket focizni. A több, mind 100 gyerek egy jó nagy területen él, ikerházakban a „családjukkal.” Ezekben a családokban csak lányok, vagy csak fiúk élnek. A testvéreket próbálják együtt tartani. Többnyire minden családban vannak testvérek, de sokan egyedül kerültek ide, mindannyian úgy élnek, mint ha vérszerinti testvérek lennének. Van egy ebédlőjük és egy hatalmas udvaruk, itt van focizásra alkalmas terület, mászóka, hinta. Az udvar végében sok állatot tartanak, melyeket nekünk büszkén meg is mutattak. Kipakoltuk a buszból az élelmiszereket és finomságokat, amiket nekik hoztunk, majd bekopogtunk a házakba. Hatalmas meglepetésként ért bennünket, hogy a gyerekek milyen illedelmesen és barátsággal nyitottak ajtót, és hívtak be minket. Az egész lakásban rend és tisztaság uralkodott. Felemelő érzés volt látni, hogy milyen életvidám gyerekek laknak itt, és milyen pozitívan látnak mindent. Mindig csak a dolgok jó oldalát nézik. Nagyon sokat beszélgettünk velük, és nagyon megszerettük őket. Néhányan elmesélték, hogyan kerültek ide. Sokuknak vannak szüleik, csak valamilyen oknál fogva ki kellett őket „menteni” a családjukból. Így ide kerültek, de ennek ellenére sokan találkoznak hétvégén a szüleikkel. Érdekes volt megismerni ezeket a gyerekeket és a történetüket.

Az előadás nagyon jól sikerült, mindenki kihozta magából a maximumot. Nekünk ilyen csodás élményben még nem volt részünk. Nem csak, hogy egy eredeti, régies stílusú színpadon, de egy ilyen hálás közönség előtt adhattuk elő a darabot.  A gyerekek rendkívüli figyelemmel hallgatták a mesét, nevettek a poénokon és hatalmas tapsot kaptunk tőlük. Szavakkal ki nem fejezhető boldogságot éreztünk. Többet kaptunk tőlük, mint amennyit mi valaha is adhattunk volna nekik. A darab végén egy kisfiú felfutott a színpadra és a kezünkbe nyomott egy csokor rózsát. Mi, lányok teljesen meghatódtunk. Az előadás végeztével visszamentünk az otthonba ahol a gyerekek sorra jöttek hozzánk, gratuláltak nekünk, és kérték, hogy jöjjünk még máskor is. Egyik-másik kisgyerek még autogramot is kért a szereplőktől. Mindannyian nagyon sok új és igaz barátra leltünk, akik nagyon hiányoznak nekünk, és reméljük, hogy nyáron el tudnak majd jönni hozzánk.

Utolsó előtti nap egy csodálatos cseppkőbarlangot látogattunk meg, melyet Medve-barlangnak is hívnak, mivel tele van a kb. 10 000 éves barlangi medve csontvázával.

Utolsó napon, mielőtt beszálltunk a buszba, hogy hazajöjjünk, még egyszer utoljára elbúcsúztunk barátainktól. Nagyon fájdalmas véget ért az utazásunk. Senki nem szeretett volna hazajönni, inkább maradtunk volna még egy hetet. De hát jönnünk kellett. Így megsebzett szívvel bár, de beszálltunk a buszba.

Ez az út mindannyiunk számára örök emlék marad, ahogyan az itt szerzett barátok és tapasztalatok is. Nagyon jól éreztük magunkat, és nagyon szépen köszönjük ezt a csodás lehetőséget Etelka néninek, aki nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre.