Spanyolországba igazol az egykori kalászi kézilabdás

Spanyolországba igazol az egykori kalászi kézilabdás

Hosszú távú tervekkel érkezett Spanyolországba a kézilabdázó Tóth Rajmond – aki két góllal mutatkozott be a Frigoríficos Morrazo csapatában. A 21 éves irányító csütörtökön az MTI érdeklődésére elmondta, hogy két és fél hete szerződött Cangasba, és csupán egy héttel a kiköltözése előtt került szóba először, hogy a spanyol bajnokság jelenlegi 12. helyezettjénél folytathatja pályafutását.

"December óta gondolkoztam a váltáson, mert az előző klubomnál, Budakalászon nem szerepeltem a vezetőedző elképzeléseiben. Voltam egy madeirai csapatnál is próbajátékon, ott is szerettek volna megtartani, de megtalált ez a spanyol klub, és hosszú távú ajánlatot adott, ami kedvező számomra, ezért úgy döntöttem, itt szeretnék játszani" – magyarázta Tóth, akinek a szerződése 2025 nyaráig szól.

Hozzátette, régóta tervezgette, hogy egyszer külföldre igazol, hiszen gyerekkorában már élt Spanyolországban, amikor édesapja, a 21-szeres válogatott, KEK-ezüstérmes Tóth Edmond hat és fél éven keresztül ott játszott.

"Úgy gondolom, egy fejlődési lehetőség, ha külföldön is meg tudom mutatni magamat. Tavaly az egri szezonom után is körvonalazódott bennem, hogy ki kellene kerülni, de harmadéves vagyok a Budapesti Gazdasági Egyetemen, ezért úgy döntöttem, még egy évet Budapesten maradok, hogy befejezzem a tanulmányaimat. Sajnos ez nem jött össze, de nagyon örülök, hogy itt kint megkaptam a lehetőséget. Remélem, élni tudok vele" – egészítette ki Tóth Rajmond az MTI.hu-nak adott nyilatkozatát.

Hozzáfűzte, az iskolában segítőkészek voltak, így online folytathatja a tanulmányait, és júniusban a vizsgaidőszakra már haza tud menni. A fiatal irányító – aki az őszi szezonban 12 mérkőzésen 13 gólt lőtt az NB I-ben kalászi színekben – spanyolul, angolul és németül is folyékonyan beszél, ez sokat segít neki a beilleszkedésben és a mindennapi életben is.  Az Atlético Valladolid ellen 27-26-ra megnyert meccsen két találattal mutatkozott be. Meglátása szerint nagyon pozitív, hogy már a legelső mérkőzésen, hazai pályán lehetőséget kapott, ha nem is sokat, de abban az időszakban hozzá tudott tenni a csapat teljesítményéhez, és az edzők is pozitívan értékelték a játékát.

"Azt mondták, legyek türelmes, mert nőni fog a játékidő, amit kapok. Még keveset töltöttem a csapattal, de most van egy hosszabb időszak bajnoki mérkőzések nélkül. Úgy gondolom, ebben a hónapban még inkább be tudok illeszkedni, és az utolsó tíz bajnokin akár komolyabb szerepet is vállalhatok a csapat életében" - nyilatkozta. Tóth elmondása szerint korábban voltak olyan idények, amikor a Frigoríficos Morrazo a legjobb hat között végzett, most viszont sérülések miatt a tabella második felében tanyáznak, ám szeretnének előre lépni.

"A legfontosabb dolog a bennmaradás, amit szerintem el tudunk érni, mert jó a sorsolásunk és már sok pontunk van, tehát úgy vélem, ezzel nem lesz problémánk" - vélekedett az irányító, aki 2018-tól tavaly nyárig egri színekben 105 élvonalbeli mérkőzésen 234 gólt lőtt.

Véleménye szerint a német és a francia után a spanyol a világ harmadik legerősebb bajnoksága, hozzá pedig a spanyol stílus áll a legközelebb.

"Nagyon sok játékost visznek el innen. Aki itt megmutatja magát, és egy-két jó szezont tud teljesíteni egymás után, az előtt megnyílik az út a francia élvonalba vagy a Bundesligába" - magyarázta. A saját céljai kapcsán megjegyezte, később szeretne majd előbbre lépni a spanyol ligában, vagy akár bekerülni a Bundesligába.

 

Forrás: http://www.mti.hu

Fotó: Nemzeti Sport